A csatornáról hamar kiderült, hogy nem használaton kívüli. Ahogy haladtunk előre, egyre több ürülék csorgott a lábainknál, a falon lévő lyukakból, amin áthaladni saruban nem olyan kellemes. Bár kicsit még kába voltam az este elfogyasztott alkoholtól de így is találtam pár nyomot, amik nagyon hasonlítottak azokra, amiket Olaf elrablásakor észleltem. Jobban megvizsgálva, olyan, mint ha ember nagyságú patkányok nyomai lennének. Az egyenes folyosó enyhén lejtett, de elágazást nem találtunk. A kellemtelen fél órás séta után egy hatalmas kör alakú terembe értünk amibe négy hasonló folyosó nyílt, mint amin jöttünk. A terem közepén egy nagy rács volt a padlón, amin a folyosókból folyó mocsok potyogott le. Gyorsan körüljártam a termet és bevilágítottam a folyosókra újonnan vásárolt lámpásommal, de semmi érdekeset nem találtam. Ezután megvizsgáltuk a terem közepén lévő rácsot. A rács alatt egy mély tárna húzódott, amit Krandó fényvarázsával tudtunk felderíteni. A majdnem húsz méter mély tárna alján egy két méter magas ürülék kupacot láttunk, ami legnagyobb megdöbbenésünkre három méteres csápokkal kezdte vizsgálni a leküldött fénygömböt. A rácson találtam egy nyitható ajtót, ami mellett kapaszkodók voltak a falban, amiken könnyen le lehetett ereszkedni. A kis ajtó le volt lakatolva, de érdekes módon belülről. Mielőtt leereszkedünk a trutyiba, körbe akartunk nézni a többi járatban, nehogy kellemetlen meglepetés érjen minket, az ajtót azonban rögzíteni akartuk, nehogy onnan támadjanak hátba. Cseni ügyesen feltörte a lakatot, majd áthelyezte a külső reteszre, végezetül használhatatlanná tette. Közösen derítettük fel az északi járatot, de ez is csak egy 2,5 km-es járat volt, mint amin jöttünk. Visszaérve a terembe, kettes csapatokban bejártuk a többi folyosót, de mindegyik zsákutca volt. Ezután elhatároztuk, hogy lemászunk a tárnába. Fél egy elegáns mozdulattal lecsapta a lakatot frissen készített kétkezes kalapácsával, majd távolról próbáltuk likvidálni azt a valamit ami a tárna alján mozgott. Először leöntöttem némi lámpaolajjal és meggyújtottam, de ez nem nagyon hatotta meg. Ekkor Cseni és Ónix számszeríjukkal néhány perc alatt hatástalanították. Én másztam le először, mert láttam, hogy nem annyira egyszerű a sikamlós kapaszkodókon leereszkedni nekem meg van tapasztalatom a mászásban. Mikor leértem, védekező pozícióban vártam be a többieket, akik végül gond nélkül leértek, csak Brémusznak akadt némi problémája, de a biztosító kötél megmentette. Lent jobban szemügyre tudtuk venni a szörnyet, ami egy nagy csirkelábakon mászkáló, csápos szörny volt, hatalmas szájjal és fogakkal, amiket Ónix és Fél nagy buzgósággal kezdett eltávolítani a bűzlő tetemből. Amíg „dolgoztak” én körbejártam a tárnát és találtam is egy álcázott ajtót. Eközben Brémusz felismerte a lényt, amit arra használnak, hogy a város szennyét zabálja fel, azáltal megoldva a szennyvíz problémát. Mivel mi ártalmatlanná tettük a lényt, Mérosznak hamarosan szembe kell néznie saját mocskával. Sebaj, majd ezt is valahogy eltussoljuk. Mikor mindenki kellőképpen kiszórakozta magát, kinyitottuk az ajtót és bementünk.
Egy tiszta, téglával kirakott terembe értünk, aminek szemközti oldalán egy nagy két szárnyú ajtó, két oldalán pedig egy-egy kisebb fa ajtó volt. Fél a bal oldali ajtót vette szemügyre, míg én Krandóval a jobb oldalinál hallgatóztunk. Fél rövid hallgatózás után benyitott és ekkor érte a meglepetés, ugyanis két patkányember rontott rá a sötétből és rendesen megsebezték orvtámadásukkal. Az ork felvette velük a harcot, de ekkor a jobb oldali ajtó is kinyílt és két osonó patkányemberrel találtuk szembe magunkat. A csatában gyorsan kiderült, hogy a patkányok rendkívül ellenállóak a fegyvereinkkel szemben, még Cseni mágikus rövid kardja sem sebezte őket hatékonyan. A legsúlyosabb sebzéseket is rendkívül gyorsan visszaregenerálták, így nem sok kárt tudtunk tenni bennük. Szerencsére Krandó és Fél bénítás varázslatának mind a négy patkányembert sikerült ártalmatlanná tennünk. Hármat egyből kivégeztünk, a negyediket megtartottuk kihallgatásra. Én közben a nagy ajtónál füleltem és hangokat is hallottam. A patkányember vallatása rövid volt, mert vagy nem tudott, vagy nem akart érthető nyelven beszélni, csak krákogó, hörgő hangokat hallatott. Így gyorsan ki is nyírtuk.
A kétszárnyú ajtót nagyon taktikusan nyitottuk ki, majd egy oszlopokkal tarkított hosszú terembe jutottunk. Ónix és én az oszlopok fedezékében nyomultunk be, és én észre is vettem egy kámzsás alakot, aki az oszlopok mögött bujkált. Figyelmeztettem Ónixot, így megpróbáltunk rajtuk ütni, de mivel a lopakodás nem az én szakterületem, természetesen ütés táv előtt ránk rontottak. De szerencsére nem leptek meg minket. A kámzsa alól aszott, rothadó kezek marták a páncélomat, és az undorító élőhalott még tűhegyes fogait is bevetette a csatában. Ráadásul a lény érintése bénítással fenyegetett, de szerencsére sikerült megúsznunk és felvettük velük a harcot, ami nem tartott sokáig, mert Krandó, Dornak hatalmával megsemmisítette a két támadót. Ekkor észrevettem, hogy egy harmadik kámzsás alak is ólálkodik, pont velem szemben. Nem is kellett több, rárontottam, még épp időben mert éppen fegyvert rántott. A többiek kiabáltak valamit, de a harci láz eltompította a hallásomat de sikeresen eltaláltam az alakot. Kicsit ledöbbentem, mikor a kámzsás alak hátrahajtotta a csuklyáját és kiderült, hogy nem élőhalott, hanem Cseni aki varázslatos köpenyével felvette az élőhalottak alakját. Szerencsére nem öltem meg a fiatal lányt, de nem sokon múlott. Éppen azt taglaltam Cseninek, miért nem szabad ellenségnek álcáznia magát egy élet-halál harcban, mikor egy elfüggönyözött helyiségből egy patkányember orvul leszúrta Ónixot, aki szerencsésen megúszta és rövid távon lefejezte sunyi támadóját.
Mikor körülnéztünk a teremben, felfedeztünk egy hasonló két szárnyú ajtót, mint amin bejöttünk, valamint három szarkofágokkal teli kamrát és egy undorító dögkutat, ahol -szó szerint- félig-meddig megtaláltuk Olafot is. Felkészültünk a továbbhaladásra, és kinyitottuk a nagy ajtót. Bent egy hatszögletű termet találtunk, aminek a közepén egy véres oltár állt, valamint hat kámzsás élőhalott, akik egyből nekünk rontottak. Ónix és én álltunk az ajtóba, míg a többiek fedeztek minket hátulról. Az első meglepetés akkor ért minket, mikor bénító varázslat csapott le ránk, aminek sikeresen ellenálltunk. Ekkor vettük észre, hogy egy két és fél méter magas nyújtott képű köpenyes alak rejtőzik az oltár mögött, aki varázslattal támadt ránk. Fél megpróbálta elűzni az élőhalottakat, ami részben sikerült is, de a hatalmas alak, aki valószínűleg pap volt, újra támadásra ösztökélte a megfélemlített ghoul-okat. Szerencsére a következő varázslat előtt sikerült csendvarázzsal hatástalanítani a papot. Ónix és én elég jól henteltük a ghoul-okat, Cseni és Brémusz lőtte őket, Krandó volt az egészségügyis a gyógyító pálcájával, Fél meg a tartalék, de ekkor rosszra fordultak a dolgok. Ónixot legyűrte egy ghoul és harapásával mozdulatlanná bénította. Fél előrelátóan megpróbált a helyére állni de ezzel belökte a mozdulatlan Ónixot a ghoul-ok elé, akik megragadták és befelé vonszolták, míg az ajtó mellől két patkányember zárta el az utat. Mindnyájan tudtuk, hogy csak percek kérdése és a ghoul-ok széttépik a védtelen harcost, így mindent megtettünk, hogy kimenekítsük, de minden próbálkozásunk kudarcba fulladt, egyszerűen nem tudtunk áttörni a patkányembereken, így csak konstatálni tudtuk, hogy Ónixnak vége. Minő méltatlan halál egy ilyen remek harcosnak. Ekkor valami elpattant bennem. Sok bajtársamat láttam kiszenvedni, de tisztességes harcban, és nem bénán élőhalottak által szétmarcangolva. Elkapott a harci düh és próbáltam továbbra is áttörni de az istenek cserben hagytak így erőtlenül verődtem vissza az undorító patkányemberekről. Krandónak viszont sikerült áttörnie, de igen kellemetlen meglepetésben lett része, mikor az ajtó melletti fal mellől újabb három patkányember rontott rá. Most már Krandó élete forgott veszélyben, de csak nem tudtunk áttörni a patkányembereken. Pár perc elkeseredett próbálkozás után Krandó gondolt egyet, és nekirontott a papnak, aki egy csontváz gnoll volt. Meglepően könnyen ártalmatlanná tette, majd tovább fojtatta a harcot a patkányemberekkel, és Dornaknak hála állta a sarat. Az egyik patkányember ügyes manőverrel átverekedte magát mellettem és rátámadt Csenire meg Brémuszra, de ekkor már tiszta fejjel tudtam gondolkodni, így célzott támadással menekülésre kényszerítettem. A maradék négy patkányembert szép lassan kardélre hánytuk, majd a terem átkutatása és a kincsek felmarkolása után elindultunk visszafelé, vállamon Ónix élettelen testével...
R.I.P. Ónix
