Az émelyítő utazás végén egy furcsa erdőbe érkeztünk. Kicsit kábán álldogáltunk egy darabig, de aztán volt időnk körülnézni. Hatalmas 8-10 méteres fákkal zsúfolt különös helyen álltunk, ahol a fű is dús és legalább derékig ér. A klíma jóval hűvösebb mint megszoktuk, így dideregve húztuk össze magunkon köpenyünket. Nem kellett sokat várni, hogy történjen valami. A fogadóban Fél kérésére Brémusz odaadta neki a mágikus piramist, amit a varázsló most kért vissza. Természetesen a zabolátlan ork fel sem vette a kérést, ami lassan fenyegetésbe fordult. Amíg vitatkoztak én körbejártam a vidéket nyomok után kutatva, de semmit nem találtam csak a buja növényzetet. Lassan furcsává vált, hogy semmilyen hangot nem hallottunk, csak a fák között süvítő szelet. Madár, bogár, vagy egyéb állat nyomát sem találtunk, ami kicsit aggasztó. Hogy jobban lássunk, Krandó felmászott egy kisebb fára és körülnézett. Mindenfelé erdőt látott, és a több napi járóföldre észak-nyugat felé egy hegységet. Én is megpróbáltam megmászni egy magasabb fát, hátha többet tudunk meg, de hiába vagyok képzett a mászásban nem sikerült pár méternél magasabbra jutnom. Ekkor Brémusz varázsolt, aminek következtében jó három méteres szökellésekkel felugrált az egyik legmagasabb fára. Ez a fiatal varázsló mindig tartogat meglepetéseket. A magas fa tetején körülnézett és pár indát is vágott, mivel felszerelésünk nagy részét Mérosz fogadójában hagytuk. A varázsló is ugyan azt látta mint Krandó, így elindultunk a hegy felé.
Egész nap meneteltünk a sűrű erdőben de egyetlen élőlénnyel sem találkoztunk, ami azért is volt kínos, mivel egy falat étel és egy csepp víz sem volt nálunk. A víz kérdés az esti táborverésnél megoldódott, mert miután megittuk Cseni fűszeres borát, Krandó vizet teremtett Dornak kegyéből. A tűzrakás sem volt egyszerű dolog, mert az egész erdőben nem voltak korhadt, elhalt fák, gallyak, vagy akár egy kis avar. Felmásztam egy kisebb fára és onnan vágtam ágakat, amiket a két varázsló varázstrükk segítségével kicsit kiszárított, és így már meg lehetett gyújtani. Este két turnusban őrködtünk. Sedraxis –az új csapattársunk- kezdte, majd én folytattam, de mindkettőnkkel együtt érzően virrasztott Cseni. Csendben zajlott az éjszaka, de azért nem eseménytelenül. Első körben Cseni „visszaszerezte” az orktól a mágikus piramist, majd Brémusz kelt fel és varázslatot mondott az orkra. Mint később Sedraxis-tól megtudtam, bűbájt mondott Fél-re, aki innentől kezdve legjobb barátjaként fog tekinteni a varázslóra. Akkor még senki nem tudta, milyen érdekes szituációt fog ez eredményezni. Aztán mikor én őrködtem, hangokra lettem figyelmes. Kelet felől alakok közeledtek, akik ilyen sötétben embereknek tűntek. Szóltam Cseninek, hogy keltse fel a többieket, majd készenlétbe helyezkedtem, mert egyenesen felénk tartottak. Hatan voltak és láthatóan kommunikáltak egymással, mikor három szép lassan balról próbált meg bekeríteni minket. Üdvözöltem őket, de nem válaszoltak csak elindultak felénk és ekkor láttam meg, hogy zölden világít a szemük és nem barátságos szándékkal közelednek. Gyorsan előrerontottam, hogy mind a hármat lefoglaljam, a többiek csak elbánnak a maradékkal. Lendületből szúrtam meg lándzsámmal a lényt, de iszonyatosan kemény bőre jelentősen tompította az egyébként halálos sérülést. Közelebbről szemügyre véve támadóinkat kiderült, hogy valóban emberek lehettek valaha. Most azonban zöldes, kérges bőrük és zölden világító szemük bizonyította, hogy már korántsem emberek. Rendkívül jól mozogtak és igen erőteljes csapásokat osztogattak puszta kézzel. Lándzsám továbbra sem sebezte olyan jól őket, de nem volt időm bekenni fegyveremet a mágikus olajjal, mert minden perc számított. Először a megsebzett ellenfelem dőlt ki, mikor Cseni nyílvesszője remegve állt meg a torkában. De nem sokkal később már talpon volt, de ezúttal nem világítottak a szemei. Már csöndben leírtam magunkat, mikor szóltak, hogy az ellenfél halott és az ork alkalmazta új varázslatát, amivel újra mozgásképessé tette, de már a mi oldalunkon harcol. Kemény csata volt és mindenki kivette belőle a részét, valamint láthattuk a bűbáj hatását az orkon. Odaadóan védelmezte és pátyolgatta a meglepett Brémuszt, aki elátkozta magában a pillanatot, amikor elmondta a varázslatot. A csata után eléggé viharvert volt a társaság így a papok gyorsan felgyógyítottak minket amennyire tudtak. Sedraxis kérésére az egyik tetemet alaposabban megvizsgáltuk kívül-belül és a koponyájuk hátsó részén egy kis csontlemez mögött találtunk valami férget. Na ekkor ment el a kedvem a további kutakodástól, de a rögtönzött boncolás arra legalább jó volt, hogy kiderült a kard sokkal jobban áthatol a kérges védelmen mint a lándzsa. Ezen felbuzdulva, Cseni kölcsönadta a mágikus rövid kardját, hogy legközelebb nagyobb hatékonysággal tudjuk felvenni a harcot ezekkel a lényekkel. Reggel újabb meglepetésben volt részünk, ugyanis a papok közölték, hogy ezen a síkon jelentősen kevesebb hatalmat tud nekik biztosítani istenük, mert „túl messze van”. Sedraxis próbált magyarázni valamit a multiverzumról de már a bevezetőben elvesztettem a fonalat. A lényeg, hogy papjaink jelentősen meggyengültek ezen a planétán. Cseni és én kicsit utánajártunk a „zöldségek” nyomainak, amit elég könnyen lehetett követni, de másfél óra menetelés után inkább visszafordultunk. Folytattuk monoton utazásunkat az idegen erdőben.
Megint táborveréshez készülődtünk, éppen tűzifát gyűjtöttem, mikor az aljnövényzetből indák támadtak rám. Olyanok, mint a kazamatákban. Nem tudtak befonni, de jelentősen megsebeztek, ráadásul a másik irányból, ahol a többiek gyűjtötték a fát segélykiáltásokat hallottam. Mikor odaértem azt láttam, hogy Krandó megégve vergődik az indák szorításában, míg a többiek próbálják kiszabadítani. Csak Fél volt azzal elfoglalva, hogy Brémuszt védelmezze. Sikeresen kiszabadítottuk Krandót és visszavonultunk, Fél zombija –akit zöldségnek nevezett el- fedezett minket. Én hirtelen felindulásomban megdobáltam kövekkel a növényt, mire az beadta kulcsot. Mivel már két napja nem ettünk, így Sedraxis –aki járatos a túlélésben- megpróbált keríteni valami ehetőt. Talált is valami nem mérgező leveleket, de nem eleget. Ekkor az idős varázsló és én távolabbra merészkedtünk. Találtunk is újabb leveleket, de miközben szedegettük, újabb zöld szemű lények jelentek meg a látóhatáron így inkább taktikai visszavonulást rendeltem el, azaz iszkoltunk mint a nyulak. A leveleknek förtelmes íze volt még főzve is, de szerencsére a varázslók újabb varázs trükkök segítségével ízt adtak a szerény vacsorának. Első este steak-nek éreztük a fonnyadt leveleket. A varázslat nem tartott sokáig, de a lényeg az volt, hogy komolyabb öklendezés nélkül lekerüljön a gyomrunkba.
A további 3 nap eseménytelenül telt szerencsére, és az ehető növényből is találtunk mindig eleget. Ideérkezésünk ötödik napján végre elértük a hegyek lábát. Felemelő érzés volt elhagyni a sűrű erdőt. Kelet felől vízcsobogást hallottunk és nekem sikerült nyomokat találnom a hegyoldalban, ami mindenképpen bíztató. Elindultunk a hang irányába és egy kis hegyi patakhoz értünk, ahol megmosakodtunk és felfrissültünk. Fél aljas szándékkal feljebb ment a patak mentén és beleütközött két emberbe, akik nagyon idegesen méregették a zombiját, de aztán lejöttek közénk. Egy kukkot sem értettünk egymás nyelvéből, de Sedraxis varázslat segítségével tudott beszélni velük. Ők elvittek minket a barlangba ahol élnek és a varázslat segítségével másnap elég sok mindent megtudtunk erről a világról. Hárman éldegéltek itt a barlangban. Egy fiatal varázsló nő, egy fiatal harcos, és a fiatalember édesapja, aki szintén képzett a kardforgatásban. Ők túlélői, egy 20 éve történt tragikus eseménysorozatnak, melynek következtében a növények önálló életre keltek és elpusztították a többi élőlényt, köztük az embereket. Sokan próbáltak menekülni a hegyek felé, de nem mindenkinek sikerült. Az ő falujukból is csak páran értek el idáig és közülük is már csak hárman élnek. Egy vázlatos térképet rajzoltak nekünk a homokba, miután bőségesen bekajáltunk gombás rántottából –a csirkéket nem engedték levágni, pedig mindent felajánlottam-. Ameddig a szem ellát mindenfelé a sűrű erdő terpeszkedik, de a sűrűben van jó pár falu, amik természetesen lakatlanok. A legközelebb eső falut már átkutatták és onnan szereztek pár hasznos dolgot, de az már jó régen volt. Egyetlen reményünk, a sűrűben lévő varázsló iskola, ahol a varázslónő apja tanított egészen haláláig. A probléma csak az, hogy az iskola a térkép szerint legalább 5-6 napi járóföldre van ebben a zöld kulimászban. Vendéglátóink felajánlották, hogy elkísérnek minket, így nekik is van esélyük eltűnni erről az átkozott helyről. Nincs más választásunk. Vagy megkíséreljük elérni a varázslóiskolát, ahol nagy szerencsével vissza tudunk jutni Méroszba, vagy itt poshadunk meg 12 csirke és három idegen felemelő társaságában.
