Garsius emlékei

 A katakombák felderítése elég lassan haladt. A folyosón találtunk egy régi gyakorlótermet, ahonnan Fél egy idióta sisakkal –inkább sapka- került elő, míg én az ajtóban őrködtem. A másik ajtó egy régi tanterembe vezetett, ahol padok, katedra, tábla, meg hasonló haszontalanságok voltak. Egy másik ajtó vezetett ki a teremből, amit szemmel tartottam amíg Fél az egyetlen könyvespolcot seperte tisztára nagy szakértelemmel, de semmit sem talált. Az ajtó mögött egy folyosóra jutottunk, aminek két oldalán újabb ajtók voltak és a végén egy terembe nyílt. Fél megint bedobta magát, ahogy előbb fejjel betörte az egyik kis ajtó kémlelőnyílását, majd a kis teremben lévő padot próbálta szétszedni. Ez nem sikerült kézzel, így megint értékes fegyverét vetette be és egy csukafejessel szilánkokra zúzta az egyszemélyes padot. Legnagyobb meghökkenésünkre a pad maradványai között egy kissé elhasználódott térképet fedezett fel, ami egy szigetet ábrázolt. A többi szobát is átkutatva nem találtunk semmi érdekeset, csak mindegyikben egy padot. Valami magánzárka lehetett a fegyelmezetlen diákoknak.

Tovább haladtunk a terem felé, amit föld és korhadt növények borítottak, csak a szélén volt egy kerengő, amit oszlopok választottak el a „kert”-től. Itt sem találtunk semmi érdekeset, a föld viszont jó mély volt. Gondoltam megnézem hátha nyomokra akadok és elindultam a terem közepe felé. Krandó velem tartott, ő hozta a fáklyát. Nyomokat nem találtam, de amikor elindultunk visszafelé a korhadt növényzetből egy vaskos inda csavarodott Krandó lábára ami látható fájdalommal járt a pap részéről és mozdulni sem bírt. Hirtelen ötlettől vezérelve megpróbálta az indát a fáklyával leégetni, de majdnem saját magát égette meg így hamar felhagyott a próbálkozással. Eközben engem is megpróbált elkapni egy inda, de sikeresen leráztam magamról. Hogy visszavonulásunkat fedezzem, rövidkardommal sikeresen kiszabadítottam Krandót az inda fogságából így most már ki tudtunk volna menni a teremből, ha a csapat többi tagja nem veszi fel a harcot az aljnövényzetben kúszó indákkal. Brémusz lokalizálta az indák „gyökerét”, ami a terem két távolabbi sarkában volt. Ezen felbuzdulva az ork egyszerűen megrohamozta az egyik tövet, Krandó varázslatot mormolt (aminek nem volt hatása, vagy elkerülte a figyelmemet) Cseni pedig íjával lövöldözte az indákat. Kicsit meglepődtem a csapat hozzáállásán, mert minek harcolni valami ördögi indákkal egy teljesen üres teremben, ha már nem vagyunk helyhez kötve? Na mindegy. Én is felvettem a harcot és odarohantam az ork mellé (pontosan ügyelve arra, hogy pajzstartó felemen maradjon) és csatába szálltam a növénnyel. Hamar kiderült, hogy nem olyan veszélyes a szitu mint gondoltuk és rövid csatában sikerült mindkét gyökeret ártalmatlanná tennünk, amihez nagyban hozzájárult Brémusz új varázslata, ami két (rózsaszín) varázslövedéket repített a növénybe (és ezzel meg is ölve az egyiket), és Cseni igen pontos nyílvesszői. Ezután az ork felvetésére ki is húztuk az egyik tövet, hátha a gyökerek között találunk valamit, de csak megizzadtunk és összefröcskölt minket a növény zöldes leve. Eközben Cseni felfedezett egy titkos ajtót, amit megpróbáltunk kinyitni, de nem sikerült. Ezen bepipulva Fél megint a fejét használta, aminek az lett a következménye, hogy hatalmas csattanással lefordult a kőajtóról. Jól szétcsapta a homlokát, mondjuk csúnyább már úgyse lesz… Tovább vizsgálódva felfedeztem, hogy az oszlopokon lévő fáklyatartók elfordíthatóak. Csak az volt a baj, hogy 22 oszlop volt a teremben és mindegyiken el lehetett fordítani a fáklyatartót. Hosszas, több mint egy órás próbálgatás következett, ahol Cseni volt a szaki aki különféle kombinációkat és variációkat próbált ki, de az ajtó meg sem mozdult. Én már halálra untam magam és visszamentem a tanterembe megnézni a könyveket ahova Brémusz is jött velem. Nem találtunk semmit, de Brémusz némi erőlködéssel arrébb tolta a hatalmas könyvespolcot. Meglepő mekkora erő lakozik ebben a varázslóban, talán ha nem a padot koptatja rendes harcos is lehetett volna belőle.

Miután kiszórakozták magukat a többiek a kombinációkkal, továbbmentünk a korábbi folyosón, amit egy kőajtó zárt el. Némi vizsgálódás után benyomtam az ajtót a lábammal, de nem nagyon tetszett amit bent láttam. Egy láncvértes, másfél kezes kardot lóbáló mozgó csontváz indult felém vöröslő szemgödrökkel. Gyors ötlettől vezérelve megpróbáltam behúzni a kőajtót, de marha nehéz volt és közben oldalról két nyílvessző is majdnem eltalálta a karomat. Így nem maradt más választásom, mint elállni a csontváz útját és felvenni vele a harcot. Egyből láttam, hogy itt nem sok hasznát veszem a lándzsámnak, de szerencsére Cseni is időben kapcsolt és hátulról odaadta a mágikus rövidkardját (amit korábban én teszteltem kérésére). A csontváz nagyon jól harcolt, de sikerült elkerülnöm hatalmas kardját, bár én sem tudtam benne nagy kárt tenni. Bezzeg a folyosón mögöttem álló Brémusz, fél tégla nagyságú parittyakövei rendesen meggyengítették az élőhalottat. De ekkor a teremből előkerült még vagy egy tucat csontváz, akik hála Krandó fohászának fejvesztve elmenekültek, csak két íjas maradt, akik el is találtak. Fél is krákogott valamit ork nyelven, miközben „szent” szimbólumát lóbálta, de semmi sem történt azon kívül, hogy felkavarodott a gyomrom. Végül Fél és én vállvetve (sosem gondoltam volna), a többiek támogatásával legyűrtük a csontvázakat. A teremben két üres sírkamra és egy fa koporsó volt. Fél néhány varázsszó kimondása után eszeveszett sebességgel odarohant és felvette az elporladt csontváz harcos láncvértjét, így mindenkinek nyilvánvaló lett, hogy a vért mágikus. De elmondásuk szerint úgyis a kutakodás után osztozunk. Én miután magamhoz vettem a csontváz kardját, Cseni feszítővasának segítségével felfeszítettem a koporsót. Nem meglepő módon egy összeaszott holttest volt benne Fedafuce miseruhájában és nyakában a mérleg szimbólummal. Mivel a hullagyalázás ezen formája nem az erősségem így átengedtem a terepet Fél-nek, aki egy elegáns mozdulattal a földre lökte a koporsót és annak tartalmát. Ezután csupaszra vetkőztették az elhunytat, amiben nagy meglepődésemre Krandó is aktívan részt vett. Ő szedte le róla a szent szimbólumot, ami után néhány másodpercre üres tekintettel meredt a semmibe, de a történtekről nem mesélt. Ezután főhajtással megköszöntem, és visszaadtam a kardot Cseninek, aki eléggé meglepődött, sőt egy kicsit talán el is pirult.

Elindultunk visszafelé a központi terembe, ahol egy mágikus ajtó van, de a többiek nem bírtak magukkal és újra betértünk az oszlopos szobába, hogy megpróbáljuk kinyitni a titkos ajtót. Valaki bedobta a tippet, hogy mi lenne, ha Fedafuce szimbóluma (mérleg) alapján próbálkoznánk. Néhány újabb ötlet után végül Krandó találta meg a helyes kombinációt és az ajtó kinyílt. Bentről perzselő hő áradt és nagy fény, így megint én mentem előre. Beljebb egy szoba nyílt, aminek közepén egy hatalmas lángoló, vörös bőrű lény lebegett kicsit unottan. Egy jó hosszú pillanatra megtorpantam, és miután fel tudtam fogni a látottakat köszöntem, ugyanis a lény végig engem nézett. A többiek mögöttem ácsorogtak, de szép lassan oldódott a hangulat és kiderítettük, hogy a lény egy Efreet, aki a tűz elemi síkjáról származik és egy gonosz varázsló ejtette foglyul ebben a teremben több száz éve. Üzletet ajánlott, hogy teljesíti egy kívánságunkat, ha megtörjük az őt fogva tartó varázskört. Természetesen ehhez egyikünknek sem volt hangulata, így visszavonultunk tanácskozni egy napra, de előbb a lény azonosította Cseni kardját előlegként. Fent a romtemplomnál táboroztunk le, és szép kis civakodás alakult ki. Krandó mindenáron vissza akart menni Méroszba, hogy különleges komponenseket szerezzen be, aminek segítségével útmutatást kérhet istenétől. Fél viszont semmiképpen sem akart visszamenni és fel is ajánlotta, hogy itt megvár minket, de hát senki nem bízott benne így végül maradtunk. Ezután azon ment a vita, hogy mit kérjünk az Efreet-től. Volt aki az információszerzést preferálta, volt aki a pénzt. Végül nem tudtunk megegyezni, így abban maradtunk, hogy megnézzük a mágikus ajtót és utána döntünk a lény kiszabadításáról. Milyen furcsa, de a mágikus ajtót is én nyitottam ki, amin keresztül egy hosszú, oszlopokkal szegélyezett terembe jutottunk, aminek végén két kámzsás alak járkált. Lassan közelítettünk, de mikor észrevettek minket nem volt kérdéses, hogy csata lesz. Cseni ismét kölcsönadta a kardot mikor észrevettük, hogy a kámzsa nem élőlényt takar, hanem valamilyen árnyat. Mielőtt összecsaptunk volna, Fél ismét az undorító szertartásával próbálkozott, ám most mindkét árny fejvesztve menekülni kezdett. Meg volt a lépéselőny, így rávetettem magam a közelebbire. Hatalmasat sújtottam az árnyra, de az így is felém fordult és felém emelte a kezét, aminek hatására úgy éreztem, hogy valaki fojtogatni próbál, de sikeresen leküzdöttem az ártó mágiát. Ezután még ütni is próbált, de következő csapásom végzett vele. A másik árnyra is rárontottunk, őt is szépen megsebesítettem, de ezúttal nem tudtam ellenállni a varázslatnak és fuldokolva a földre rogytam. Kicsit homályosak az emlékeim, de azt hiszem Fél lépett oda és valamilyen varázslattal a kezén megérintette az árnyat, aki azonnal semmivé foszlott. Nehéz beismerni, de azt hiszem jövök eggyel az orknak. A terem végén állt Fedafuce hatalmas szobra, kezében hatalmas színarany mérleggel és egy halom aranypénzzel, de tanulva a korábbi eseményekből inkább békén hagytuk. Még Fél sem kezdett tombolni, sőt áhítattal nézte a szobrot és esze ágában sem volt lopni tőle (biztos a kőfalba fejelés kuszálta meg a gondolatait).

Ezután tanácskoztunk és Krandó javaslatára felkerestük a korábban oly sok problémát okozó szellemalakot. A terv szerint Krandó egy varázslatos tekercs segítségével védő kört idéz maga köré, aminek fedezékében be tudunk menni a szobába és ki tudjuk hozni a könyvet úgy, hogy közben nem támad meg minket a szellemalak. Legnagyobb meglepetésünkre a terv bevált és sikeresen elhoztuk a könyvet, ami Brémusz szerint hatalmas mágiát rejt. Erről hamar meg is győződhettünk, mert mikor Brémusz kinyitotta a könyvet az hatalmas tűzgolyóként felrobbant. Mindnyájan szanaszét repültünk és mindenkit nagyon megviselt a robbanás, de Brémusz volt a legrosszabb állapotban és a két papnak elég sokat kellett dolgoznia rajta, hogy egyáltalán túlélje. Azóta nem nagyon rajongok a mágikus könyvekért, és általában hátra húzódok ha Brémusz reggelente memorizál…