Legnagyobb örömömre a két napos készülődés a nagy útra, magában foglalta a csirkék levágását. Így 5 nap levélrágás után végre megint ettünk egy jót. Bár nem sokat, mert a hús nagy részét az utazásra konzerválták a helyiek. Az előkészületek közben felmértem újdonsült társaimat és felszerelésüket. Ott volt zsoldos, -akit később csak „Öregnek” szólítottunk- akin egy rozsdás láncing lötyögött, kezében pedig egy siralmas ágból faragott fogpiszkáló, amit lándzsaként akart használni. Mivel közös érdekünk, hogy élve eljussunk a varázslóiskolába, így nagylelkűen kölcsönadtam neki az utazás erejéig gyönyörű kőrisfa lándzsámat. Udvariasan megköszönte, és máris jobban hasonlított egy zsoldosra, mint valami buggyant öregre. Aztán hogy felmérjem harci képességeit, gondoltam kicsit eljátszogatok vele. Aztán úgy bedöngölt a földbe, hogy mukkanni nem bírtam. Mint valami eszeveszett őrült rontott rám, és hiába a sok éves hadi tapasztalatom és Cseni mágikus kardja, percek alatt vesztes pozícióba kerültem. Gyorsan véget vetettem a gyakorlásnak és próbáltam elterelni a figyelmet rólunk, mert elég égő, hogy egy vénember kifektetett. De azért örülök, hogy magunk mellett tudhatom egy ilyen veszélyesnek ígérkező úton. A csapat másik két újdonsült tagja a „Csaj” és az „Íjász” becenevet kapta igen találóan. A lány hatalmát már ismerjük, és a fiatal fickónál lévő szépen megmunkált visszacsapó íj is arról árulkodott, hogy nem kezdővel van dolgunk. A kis barlangban lévő tábort felszámoltuk és útnak indultunk.

A terv az volt, hogy az útba eső két falut megnézzük, hátha találunk valami hasznosat, meg úgyis útba esnek. Cseni ment elöl felderítőként, aztán én követtem látó és hallótávolságból, majd a csapat többi tagja, akiket hátulról az Öreg fedezett. A hajnali indulás ellenére is délután lett, mire megközelítettük az első falut, bár ebben a sűrű növényzetben elég könnyű eltévedni, de új társaink egész jól ismerték a környéket. Cseni előre osont, majd hirtelen megálljt intett és eltűnt a magas fűben. Mi is gyorsan elrejtőztünk a fák között, de egyikünk sem látta mi lehet a baj. Aztán megláttam azt a valamit, ami elől Cseni elbújt. Egy hatalmas, három méteres mozgó fa volt az, földig érő husáng vastag karokkal. Lassan járkált, mintha őrködne és csak méterekre haladt el Cseni búvóhelyétől, de szerencsére nem vette észre. Mikor távolabb ért a lény, gyorsan előrefutottam, hogy összeszedjem Csenit, de sehol nem találtam. Csak akkor vettem észre, mikor intett az aljnövényzetből. Gyorsan visszafutottunk a többiekhez, és megvitattuk a továbbiakat. Volt aki be akart menni ennek ellenére is a faluba –mint például Fél-, de szerencsére a többségnek helyén van az esze így messze délre haladva elkerültük a falut. Egészen estig meneteltünk, ahol aztán tábort vertünk.
Másnap hasonló felállásban folytattuk monoton utunkat az erdőben, mikor hirtelen mindenhonnan hosszú, pengeéles indák támadtak ránk. A támadás teljesen váratlanul ért minket, így elég komoly sebeket okoztak rajtunk a növények, de mikor felocsúdtunk megdöbbenésünkből, pár perc alatt ártalmatlanná tettük a növényeket. Cseninek nem esett bántódása, mert „felderítés” közben szépen átsétált az indák között. Az Öreg viszont tébolyult csatájában jó pár indát hazavágott. A csata után Krandó ellátta a sérülteket, köztük engem is, mert bár tartottam magam, de koránt sem voltam valami fényesen. Naplementekor tábort vertünk és mindenkinek jól esett egy kis pihenés.

Az éjszaka eseménytelenül telt, de reggelre –mint Sedraxis-tól megtudtam- elmúlt Brémusz bűbája, amitől az ork újra „tiszta” fejjel tudott gondolkodni. Nem is nagyon értette mi történt és elég morcos volt egész nap, ami egy orknál akkor sem jó jel, ha egy csapatban vagytok. Tovább meneteltünk, és nem sokkal dél után arra lettem figyelmes, hogy Cseni kissé bambán menetel egy fa felé. Mire felfoghattam volna mi történik, hirtelen egy óriási virág jelent meg a fa mögül és hatalmas tüskés szirmaival megpróbálta elnyelni a lányt, de szerencsére a bódulat ellenére Cseni elkerülte a végzetes harapást. Ekkor éreztük meg azt az émelyítően édeskés szagot, amit Csenit elbódította. Nagyon kellemetlen volt, de sikerült ellenállnom. Nem volt ilyen erős Brémusz, Sedraxis, és az íjász fickó sem, akik hasonlóan Csenihez, bambán meneteltek egyenesen a halálos szirmok felé. Gyorsan kellett cselekednünk. Azonnal megrohamoztam a Csenit támadó virágot, és a testemmel és pajzsommal védtem a még mindig kábult lányt. Mikor odaértem, akkor láttam meg, hogy még két ugyan ilyen virág rejtőzik a fa mögötti sűrűben és most ők is támadásba lendültek. Az Öreg azonnal segítségemre sietett és őrült módon csépelni kezdte a növényeket. Cseni életét sikerült megmentenem, mikor a rá támadó virágot félreütöttem pajzsommal és kihasználva a helyzetet egyből levágtam a vastag száron csüggő méretes szirmokat. A csata közben folyamatosan kiabáltam a többieknek, hogy vigyék el a kábultakat a csata sűrűjéből, de csak Krandó reagált. A Csaj az íjász fickót próbálta meg visszafogni, de a két varázsló zavartalanul lődörgött kábultan a virágok alatt, és Brémuszt majdnem fel is falták, mire odaértem. Az Öreg a másik megmaradt virágot foglalta le őrjöngő harci stílusában. Krandó biztonságos távolságra kísérte a kábult Csenit, és Fél akadályozta meg, hogy visszamenjen. Eközben az öreg nem reagált elég gyorsan és az egyik virág elkapta úgy, hogy csak tehetetlen lábai lógtak ki a tüskés szirmok közül. Hála sok éves hadi tapasztalatomnak egyetlen csapással levágtam az Öreget szorongató virágot, és az utolsóval közös erővel végeztünk. A csata végén az öreg vad dühe nem csillapodott és még percekig csépelte az élettelen növényeket. Visszaindultam a többiekhez, mikor meglátta, hogy az ork könyékig turkál Cseni hátizsákjában és ruháiban, mert a lány még mindig tehetetlenül álldogált. Krandó is éppen látta, hogy az ork elvesz valamit Csenitől és a zsebébe rejti. Természetesen nem hagytuk szó nélkül a dolgot, és felszólítottuk Fél-t, hogy adja vissza amit elvett. Erre valami ork monológgal jött, hogy korábban tőle is loptak, meg, hogy amit elveszel az a tiéd, de civilizált emberek között nem így működnek a dolgok. Ekkor tért magához Cseni, akit beavattunk a történtekbe. Átnézte a felszerelését, és kiderült, hogy az ork a rabszolgalevelét vette el, amin bár ott volt a törlési pecsét de Fél szándékozott a dokumentumot meghamisítani, hogy utána jogosan követelhesse rabszolgának a lányt. 22 év rabszolgaság után kicsit érzékenyen érintett a téma, így nyomatékosabban felszólítottuk Fél-t, hogy adja vissza a dokumentumot. Továbbra sem volt hajlandó együtt működni, így ököllel próbáltam jobb belátásra bírni. Az első ütés elől ügyesen kitért, de a második szép kék monoklit varázsolt a szeme alá. De mivel ezek után sem volt hajlandó visszaadni az okmányt, Krandó és én megpróbáltuk lefogni és elvenni tőle. Hosszú percekig birkóztunk, de csak nagy nehezen sikerült lefognunk, pedig Krandó is igen jó erőben van. Miután visszaadtuk Cseninek a rabszolgalevelet, én is megmutattam a rám égetett jeleket, amiket a jobb alkaromon viselek és bőr alkarvédővel szoktam elrejteni a kíváncsi szemek elől. Ezután segítő jobbot nyújtottam a földön fekvő orknak, de ő nem fogadta el. Azt hiszem ezek után még éberebbnek kell lennem, főleg azért is mert a csata alatt Fél semmit nem tett annak érdekében, hogy visszatartsa a kábult varázslókat a gyilkos növényektől. Estig szótlanul meneteltünk és táborverés után Krandó mondott egy rövid beszédet. Kifejtette, hogy ezen túl csak azoknak jár Dornak gyógyító erejéből, akik aktívan közreműködnek a csapat érdekében. Akik nem, azokat nem részesíti gyógyításban. Teljesen egyetértettünk a felvetéssel, és sebeim ellátása után megfogadtam, hogy ha valaha visszajutunk a saját világunkba, már két ökröt fogok áldozni Dornaknak. Az esti őrködénél azért szóltam az öregnek, hogy figyeljen az orkra.

Másnap délután elértük a másik falu szélét, és elővigyázatosságból láthatatlanság és csend varázzsal felvértezve előre küldtük Csenit felderíteni. Fél óra múlva tért vissza aggasztó hírekkel. A falut teljesen benőtték a növények és hatalmas fa szörnyek járőrőznek, miközben több tucat zöld zombi a falu temetőjében ügyködik. Hamar átláttuk a helyzetet és nagy ívben elkerültük a falut. További három napos eseménytelen séta után elértük a varázslóiskolát. De volt egy kis probléma. Az iskola egy 3-4 km átmérőjű tó közepén állt egy kis szigeten. Se csónak, se rév ameddig a szem ellát. Szerencsére a Csaj könyvében volt egy olyan varázslat, amivel lebegő korongokat lehetett idézni, így a csapat varázslói rövid számolgatás után megidéztek 4 fekete lebegő korongot, amivel lassan elindultunk a sziget felé. Sajnos szinte biztos voltam benne, hogy nem ússzuk meg a dolgot ilyen könnyen. Ezt bizonyítván pár perces út után egy hatalmas 11 fejű állat bukkant fel a víz alól és azonnal nekünk támadt. Sedraxis és én mentünk elöl az első korongon, így mi kaptunk először a savleheletből. Én egész jól megúsztam, mert félre tudtam ugrani, de Sedraxis igencsak rossz állapotba került. Tudtuk, hogy veszett csata korongokról lövöldözni egy ekkora szörnyre, így megpróbáltunk továbbmenni. A lény természetesen üldözött minket, aminek az lett a vége, hogy a hátul lévő korongokon utazók épphogy megúszták ép bőrrel. A Csaj életét Krandó mentette meg, de mire partot értünk Krandó is igen siralmas állapotban volt. De a varázslatoknak és távolsági fegyvereknek köszönhetően a Hidra 6 fejjel szegényebben húzódott vissza a tóba.
A kis szigeten gyorsan eltávolodtunk a parttól, és megközelítettük a középen lévő varázslóiskolát, ami egy hatalmas toronyból és egy hozzá kapcsolódó udvarból állt, amit nyolc méter magas fal vett körül. A hatalmas kétszárnyú kapu előtt kicsit elidőztünk, mivel mágiát érzékeltek a varázshasználók, de mikor megpróbáltam kinyitni kiderült, hogy valószínűleg csak egy retesszel van zárva. A Csaj varázslatot mondott rám, amivel úgy tudtam mászni a falon mint a pók. Fel is másztam a falra, majd egy inda kötelet engedtem le probléma esetére. Gyorsan lemásztam a belső udvarra, és kinyitottam a belső és külső kaput is, így a többiek is bejöhettek. A kis udvarban a fal mellett egy istálló és egy cselédszállás állt, amit gyorsan átkutattunk, de nem találtunk semmi érdekeset. Talán csak annyit, hogy a cselédszálláson úgy voltak megvetve az ágyak, mintha szép komótosan távoztak volna az itt élők és nem menekülve. Megnéztük a torony bejárati ajtaját, de azt is zárva találtuk és mivel eléggé fáradtak, sebzettek és elgyötörtek voltunk, úgy döntöttünk a cselédszálláson pihenünk egy estét és másnap újult erővel derítjük fel a varázslótornyot.